Egy Kívánatlan Vendég: Amikor a Vendégszeretet Ütközik a Tilalommal
Anyukám szeretne meglátogatni, amíg a anyósom távol van, de ő tilt minden idegen jelenlétét a házában.
Én, Lilla, 25 éves vagyok, és egy szívszaggató helyzetben találom magam. A férjem, Bence, és én az anyjának, Tóth Juliannának a lakásában élünk, egy kisvárosban, Debrecen mellett. Ez nem átmeneti megoldáshosszú távra tervezünk itt maradni, legalábbis a szülési szabadságom végéig. Három hónapja világra hoztuk kislányunkat, Zsófiát, és azóta az életünk körülötte forog. De ahelyett, hogy családias harmónia uralkodna, úgy érzem magam, mint egy fogoly, egy olyan házban, ahol anyósom szabályai érvényesülnek, és ahol a saját anyukám sem látogathat el.
Julianna lakása tágashárom szoba, tágas konyha, erkély Akár négy ember is elférne benne gond nélkül. Bence is tulajdonosa egy részének, mégsem vagyunk itt többek egyetlen szobánál, csak hogy ne zavarjunk senkit. Zsófiát szoptatom, együtt alszunk, és mindenki úgy tűnik, meg van elégedve ezzel. De az élet itt mindennapi harc lett. Julianna nem rajong a takarításért, így minden rajtam múlik. A szülés előtt órákat töltöttem azzal, hogy érdemben megtisztítsam a portól, és most mindent tőkemegállás nélkül rendben tartokegy kisgyerekkel ez életfontosságú. Mosás, vasalás, főzés Mindez rajtam múlik. Julianna viszont be sem teszi a lábát a konyhába. Szerencsére Zsófia nyugodtalszik vagy babrál az ágyában, miközben én dolgozom, mint egy kis hangya.
Az anyósom viszont nem mozdít egy ujját sem. Korábban legalább elmosogatott, de most már semmit. A koszos tányérokat az asztalon hagyja, és elsétál. Hallgatok, hogy ne legyen konfliktus, de belül forrongok. Tényleg ennyire nehéz elmosni egy tányért a leves után? Apróság, de engem teljesen kikészít. Takarítok, főzök, közben meg ő tévézik vagy telefonál. Mindent megteszek a békéért, de napról napra egyre kimerültebb vagyok.
Nemrég Julianna bejelentette, hogy ősszel elutazik a családjához Szegedre. Az unokahúga esküvője lesz, és ő is szeretne időt tölteni a testvéreivel és unokaöccseivel. Örültem, mint majom a farkának: végre csak Bence, Zsófia és én, egy igazi családként! Ugyanazon a napon anyukám, Eszter, felhívott. Távol él, Sopron környékén, és még nem látta unokáját. Hiányzott neki, és el akart jönni. A felhőkre repültemvégre megölelhetné Zsófiát, és én is egy kicsit úgy érezhettem magam, mintha otthon lennék. Kettős öröm volt, és alig vártam az estét, hogy megosszam a hírt.
De az örömöm hamar szertefoszlott. Amikor szóba hoztam anyukám látogatását, Julianna arca összeszorult. „Nem engedem, hogy idegenek jöjjenek a házamba, mikor én távol vagyok!” mondta dühösen. Idegenek? A saját anyukámról beszélt, Zsófia nagymamájáról! Megdöbbentem. Hogy lehet így bánni vele? Nem, nem állnak közel egymáshoz, de találkoztak a lagzinkon. Akkor albérletben éltünk, és anyukám nálunk aludt, mert Julianna távolabbi rokonokat szállásolt el. Három éve volt, de ezért már idegennek számít?
Julianna makacskodott. Azt állította, anyukámmal összeesküdtünk, mintha csak a távozását várnánk, hogy „átvegyük” a lakását. Már megvette a vonatjegyét, de most kételkedik, hogy anyukám látogatása véletlen lenne. „Az anyád két éve nem mutatott életjelet, és most hirtelen feltűnik? Túl könnyű!” kiabálta. Próbáltam megmagyarázni, hogy anyukám csak szeretné látni az unokáját, de Julianna hajthatatlan maradt. Még azzal is fenyegetőzött, hogy lemondja az utazást, hogy „figyelje” a házát. Mintha valami arannyal teli kastély lenne, és nem egy egyszerű háromszobás lakás, kopott tapétával!
Elmondtam anyukámnak, nem bírtam magamban tartani. Szomorú volt, de javasolta, hogy nyárra halassza a látogatást, hogy elkerüljük a feszültséget. Julianna pedig valóban lemondta a jegyét. Most úgy jár-kel a lakásban, mint egy őr, figyeli minden mozdulatomat, mintha valami tolvaj lennék. Megalázva érzem magam. Anyukám, aki annyira vágyott rá, hogy megölelje Zsófiát, most le kell mondjon róla Julianna szeszélyei miatt. És én, aki törvényesen élek itt, a bérleti szerződésen is rajta vagyok, még a saját családomat sem hívhatom meg.
Szorong a szívem. Mindent megteszek a házért: takarítás, főzés, a hangulat És cserébe csak gyanút és tilalmakat kapok. Bence kerüli a konfliktust, de érzem, hogy kényelmetlenül érzi magát. Kinek van igaza? Juliannának, aki úgy őrzi a lakását, mint egy várfalat? Vagy nekem, aki csak azt akarom, hogy anyukám láthassa az unokáját? Anyukám nem idegen, ő is a családunk része. De Julianna fenyegetésnek lát engem, és a vágyaimat csapdának. Elfáradtam abban, hogy az ő irányítása alatt élek, és úgy érzem, vendég vagyok ott, ahol az otthonomnak kellene lennie. Ez a helyzet szívbe markol, és nem tudom, hogyan kerülhetnék ki belőle mindent összetörés nélkül.
